"Az Első Autóhitel Alkusz segítségével vettem fel autóhitelemet. Csak ajánlani tudom szolgáltatásaikat, a máshol hosszadalmas, bonyolult és apróbetűkkel tarkított autóhitel ügyintézés náluk gyors és pofonegyszerű. Ráadásul szerződéskötési díjat sem kellett fizetnem. Köszönöm szépen!"
Saller Imre, Budapest



"Kissé elveszettnek éreztem magam az autóhitelek világában, míg rá nem találtam az Autóhitel Alkusz weboldalára. Minden érthetően és pontosan le van írva, valamint az autóhitel ügyintézés sem vett igénybe hosszú időt, egy héten belül új autómban ültem! Tökéletesen elégedett vagyok az Autóhitel Alkusz szolgáltatásaival, szívesen ajánlom másnak is."
K. Nagy Vince, Csesznek



"Az Autóhitel Alkusz munkatársai tényleg szakértők a területükön, azt hiszem, még nem találkoztam ilyen emberi hangú, érthető, ugyanakkor szakszerű ügyintézéssel, pedig túl vagyok már néhány hitel felvételén, amelyek között autóhitel is volt. A mobilbankár szolgáltatás pedig megkönnyítette az egész folyamatot, hiszen a munkahelyemre hozták a szerződést."
Koki Róbert, Csorna



"Számomra az olcsó autóhitel felvétele volt az elsődleges szempont, ehhez maradéktalanul hozzájutottam az Autóhitel Alkusz csapatának segítségével. Külön öröm volt számomra, hogy nem fizetettek velem szerződéskötési díjat, hitelfolyósítási díjat és még ki tudja milyen sápokat, ezzel több tízezer forint maradt a zsebemben az autóhitel felvétele után."
Niederträchtiger Imre, Bár



AUTÓHITEL ALKUSZ 2012

Első Autóhitel Alkusz - autóhitel, autólízing és autóbiztosítás, online autóhitel kalkulátor. Minden egy helyen, az Autóhitel Alkusz kínálatában, szerződéskötési díj nélkül.

Autóhitel AlkuszAz Autóhitel Alkusz egy olyan autóhitel szakértő cég, amely megszerzi az autóhitel piacon elérhető, az ön számára legelőnyösebb autóvásárlási hitel, autólízing vagy autófedezetes gyorshitel (visszhitel vagy visszlízing konstrukciót). Az autóhitel alkusz leginkább egy közös képviselőhöz hasonlatos, aki az ön érdekeit képviselve a finanszírozó pénzintézettel szemben az áralku és a hitelügyintézés során kialkudja a legjobb autóhitelt. Ha megkeres minket telefonon vagy emailben, akkor a gépjármű finanszírozás területén sokéves tapasztalattal rendelkező, szakértő alkusz munkatársaink először megbeszélik önnel azokat a kérdéseket, amelyek alapján el lehet dönteni, hogy mely finanszírozási lehetőség lehet a legelőnyösebb az Ön helyzetében. Ezután az Ön szempontjai alapján ajánlást teszünk arra az autóhitel konstrukcióra, amellyel reményeink szerint később is elégedett lesz. Önnek már csak a szerződéscsomagot kell aláírnia, mert a hitelügyintézés teljes folyamatát az Autóhitel Alkusz munkatársai végzik a hitelbírálattól a szerződéskötésen át egészen a hitelösszeg folyósításáig. Ráadásul ki sem kell mozdulnia otthonról, hiszen az Autóhitel Alkusz ingyenes mobilbankár szolgáltatásának köszönhetően előre egyeztetett helyszínre visszük a szerződést, ami lehet akár az ön otthona vagy munkahelye.

Ne feledje: nálunk nincs szerződéskötési díj, ezáltal azonnal megspórolhat akár 50-100000 forintot!

Az autóhitel ügyintézés teljeskörű, országos és díjmentes, magánszemélyek és vállalkozók, vállalkozások számára egyaránt elérhető új vagy használt személyautó, motorkerékpár és 3,5t össztömeget nem meghaladó kishaszongépjárművek finanszírozására. Az Autóhitel Alkusz szolgáltatásainak minőségében nem fog csalódni!

AUTÓFINANSZÍROZÁS HOZZÁÉRTŐKTŐL

Első AlkuszAz Autóhitel Alkusz által közvetített gépjárműfinanszírozás, autóhitel igénybe vehető új- és használt személyautó, kishaszongépjármű illetve motorkerékpár vásárláshoz is egyaránt. Potenciális ügyfél lehet magánszemély, de egyéni illetve társas vállalkozás is. A megfelelő autóhitel vagy autólízing konstrukció kiválasztáshoz kérjük használja az Autóhitel Alkusz weboldal menüpontjait vagy keressen fel bennünket telefonon. Az Autóhitel Alkusz közreműködésével folyósított autóhitelek esetén megspórolhatja a manapság "népszerű" 50-100.000 Ft-os szerződéskötési díjat, ráadásul a hitelbírálat is díjtalan. A választható futamidő 1 és 8 év között van, akár már 20% önerő befizetése mellett. Autóhitel konstrukciótól függően természetesen ezek változhatnak a hatályos jogszabályok szerint: EURO alapon az elvárt önerő például legalább 35%.

Érdemes egy pillantást vetnie az Autóhitel Alkusz autóhitel kalkulátorára, hiszen néhány paraméter beállítása után gyors és meglehetősen pontos képet kaphat leendő autóhitele várható törlesztőrészletéről. Az autóhitel kalkulátor révén nem csak forint alapon, hanem euró alapon is megtudhatja a törlesztőrészletet, CASCÓ-s és CASCO nélküli konstrukcióban egyaránt.

MIÉRT VÁLASSZA AZ AUTÓHITEL ALKUSZ SZOLGÁLTATÁSÁT?

Válassza az Autóhitel Alkusz közvetítette autóhitelt, ha gépjárművet vásárolna, meglévő hitel- vagy lízingkonstrukcióját cserélné kedvezőbbre, esetleg tehermentes gépjárművére igényelne gyors folyósítású kölcsönt. Az Autóhitel Alkusz elnevezés ne tévessze meg, természetesen nem csak autóhitel, hanem autólízing konstrukciók is igénybe vehetők. Mind a gépjármű hitel, mind a pénzügyi lízing termékeknek is megvan a maga előnyünk. Pénzügyi lízing esetén kevesebb önerővel kell rendelkezni, autóhitel esetén az önerő 5%-kal magasabb ugyan, ám a gépjármű forgalmi engedélyében a kölcsönt igénylő tulajdonosként van bejegyezve. Az Autóhitel Alkusz egyedi, személyre szabott autóhitel és autólízing ajánlatokkal várja a kedves érdeklődöket. Az Autóhitel Alkusz számára minden ügyfél egyedi, így a számára legmegfelelőbb gépjárműfinanszírozási ajánlatot kapja a kölcsön felhasználásának céljától függetlenül: gyorskölcsön gépjárműfedezettel, kölcsön autóvásárláshoz, autóhitel más finanszírozó konstrukciónának kiváltásához. Az Autóhitel Alkusz csapata sok éves tapasztalattal rendelkező szakértő gárdájával áll az Ön rendelkezésére.

Mint ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs se két egyforma gépjármű, tehát két egyforma finanszírozási ajánlat, autóhitel sem. Az Autóhitel Alkusz minden ügyefele részére egyedi autóhitel ajánlatot állít össze figyelembe véve mind a leendő adós személyét, mind a megvásárolni/hitellel terhelni kívánt gépjárművet. Magánszemélyek, egyéni vállalkozások és társas vállalkozások részére is elérhetőek az általunk kínált kínált autóhitel és pénzügyi lízing konstrukciók. A kölcsön felhasználható személyautó, motorkerékpár, kishaszongépjármű vásárlásához illetve ezen gépjárművek terhére való kölcsönfelvételhez - ez a gyorshitel vagy visszahitel, visszlízing, amelyről a következő bekezdésben ejtünk szót.

Az Autóhitel Alkusz kínálatában egyre népszerűbb autóhitelezési forma az úgynevezett visszhitel és visszlízing (autófedezetes gyorshitel vagy gyorskölcsön néven találkozhatunk vele, mivel a jármű hitel folyósítása normál esetben mindössze néhány napot vesz igénybe), melyek nem a tulajdon megszerzéséhez segítik hozzá az ügyfelet, hanem már meglévő tulajdonuk piaci értékének meghatározott százalékának kölcsön formájában való igényléséhez. Ekkor a gépjármű természetesen továbbra is rendeltetésszerűen használható, mégis egyfajta fedezetként, biztosítékként szolgál a finanszírozó számára, de továbbra is az ügyfél tulajdonában marad.